Mesteremberek – Betonozási gyakorlatok regényírás előtt

Az ideológiailag megalapozott, a társadalom épülését támogatni képes irodalmi szöveg feltétele a betonvas keménységű hős. A hős lehet népi, népi-nemzeti, történelmi népi és történelmi nemzeti vagy kitalált, úgymint kitalált nemzeti és népi kitalált, vagyis mesei. (A mondén, tipródó, mélázó, vetyengő, filozofálgató, reményvesztett, deprimált, kételkedő és kritizáló alak nem hős, csak liberális sallang, híg beton, misung, ahogy neveztetik, mely ellen a hősnek helyt kell állnia.) A hős nem foglalkozik Nobel-díjjal, az is csak beton, kolbászba töltve megeszi. A hőst a gondolatok szerelőbetonjára állítva, köré egyszerű vízszintezéssel és derékszögeléssel pompás regényszöveget építhetünk. A hőst mintegy körbefalazzuk mondatokkal. Semmi más nem kell hozzá, csak mesterségbeli tudás. Mert mesterekre igenis szükség vagyon! A történelem, úgy is, mint az irodalom- és szellemtörténet három mesterembert mindenképpen ismer, Szimónt, a cipészt, akinek műhelyébe az athéni bölcsek is bejártak annak idején, Solnesst, valamint Zubolyt, a takácsot Shakespeare Szentivánéji álom című művéből. Zuboly figyelmeztet is, hogy a hősökkel vigyázni kell: „Nem úgy; meg kell mondani a nevét, és a fél pofája hadd lássék ki az oroszlán tarkója megől; maga is szólaljon meg a nyíláson keresztül, így vagy ilyetén defectussal, mondván: »Asszonyaim, vagy: szép hölgyeim, bátorkodom óhajtani, vagy esedezni, vagy könyörögni: ne féljenek, ne reszkessenek: itt az életem az önökéért. Holtig sajnálnám, ha igazi oroszlánnak néznének: nem, én nem vagyok afféle izé: ember vagyok mint más«; akkor aztán megmondhatja, hogy ő senki egyéb, mint Gyalu asztalos.” Vigyázni kell, nehogy az elszánás és határozottság, mely a hős arcán látszik, vak szigornak, netalántán gyűlöletnek és a megháborodás jelének tűnjön, miközben a hős valójában békeszerető, érző és nemes.

Építkezünk.

Ki hogyan, országló urak és mi, magyarok másképpen. Mi csak egy szobát építünk, a régi istálló épületét újítjuk fel. Elég az. Még a legjobb csapattal is. Mert a csapat jó, asztalos, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, kőműves és ács a legjobbak közül való. Jobbára helyiek, ismerik egymást, én is őket, találkozunk minden falunapon, és nagyon becsülöm őket emberségükért és tudásukért. Ám mindenekelőtt nem árt tisztázni, hogy az építkezés elsősorban nem építészeti, hanem időszemléleti, tehát filozófiai kérdés.