„Késelés, verekedés, miegymás”

Képünk illusztráció (Forrás: Országos Mentőszolgálat)

Kocsit már nem, de a személyzetet továbbra is vidékről rendelik Budapestre, hogy napközben legyen elég mentő. A covid mély nyomot hagyott az állományon, sok a kiégett orvos és mentőtiszt, mint ahogy egyre több az ellátásra szoruló erőszakos eset is – kisriportunk a fővárosi mentőhelyzetről.

A covidjárványt követően nem volt tömeges felmondás a mentők körében, de az utánpótlás jelentősen megcsappant, amely hatása a mai napig érzékelhető. Nem véletlen, hogy napi szinten rendelnek fel kollégákat a fővárosba, aztán az, hogy vidéken milyen az ellátás, megint más kérdés – mondja a mentőtiszt, miközben a mentőautó robog a Szent János Kórház traumatológiája felé. A dolgozók nem követtek el függelemsértést azzal, hogy újságírót engedtek a fedélzetre, a riporthelyzet ezúttal egy otthoni baleset révén állt elő, vagyis engem szállítottak a kórházba.

Kiégés kontra hivatástudat

A mentőtiszttel való beszélgetést onnan indítottam, hogy alig másfél évvel korábban még bő két óra is kevés volt a kiérkezéshez, igaz, akkor a távolabbi Budafokról érkeztek a sokszorosan túlterhelt kollégák, mert a közeli mentőállomáson – ahonnan most alig tíz perc alatt kiértek – autó ugyan volt, személyzet azonban már nem. – Mostanra valamennyit javult a helyzet, de a régi mentők jelentős része, így én is ki vagyunk égve, a járvány nagyon sokat kivett belőlünk. Gondoljon bele, minden műszakban kritikus állapotú betegek tucatjait láttuk el, amikor meg már volt vakcina, önkéntesként segítettünk az oltásoknál. Két év alatt tíz évet öregedtem. De még csinálom, hajt a hivatástudat – mondja a negyvenes évei közepén járó mentőtiszt, aki az asztalosipart hagyta ott a mentőszolgálatért.