9,5 millió alá csökkent Magyarország lélekszáma októberben, amire 1952 óta nem volt példa hazánkban. Habár sokan a születésszám csökkenését, illetve a halálozások számának kedvezőtlen alakulását látják emögött, a szűnni nem akaró elvándorlásról már kevesebb szó esik: csak a tavalyi évben 41 300 honfitársunk vándorolt ki, ami olyan, mintha eltűnt volna Dunaújváros lakossága. Mi az oka ennek, és mit lehetne tenni ebben a helyzetben? Hazai közéleti személyiségeket kérdeztünk, cikksorozatunk negyedik részében Bojár Gábor válaszolt.
Hogy miért megy el, aki elmegy? ’56-ban érthető volt, megérthető. Félt a megtorlástól, vagy egyszerűen csak nem akart nyomorban élni. De a szüleim úgy döntöttek, mi maradunk. Pedig lett volna mire alapozni új életünket, apám elsőnek vihette volna vadonatúj fotóit a forradalom első napjairól, a határon várták. De úgy döntöttek, ahogy Gothár Péter kitűnő filmjében, a Megáll az időben az anya mondja gyermekeinek: „…megpróbálunk itt élni”.