Toll, víz, szőlőcukor. Tartalék toll… és az az érzés, hogy jó lenne már túl lenni rajta! Ezekkel az „alapfelszerelésekkel” a kézben várakoztak két évtizeddel ezelőtt a diákok nyelvvizsgára. A „vizsgacsomag” maradt, de egyre kevesebb a nyelvvizsgára jelentkező. Ez derül ki mind az Oktatási Hivatal (OH) időről időre frissülő adataiból, mind pedig a Magyar Államkincstártól közérdekűadat-igényléssel kikért számokból.
Az OH szerint 2025-ben (eddig) éppen csak meghaladta az 50 ezret a nyelvvizsgázók száma. Ez azt jelenti, hogy ilyen kevesen még nem tettek nyelvvizsgát az elmúlt tíz évben, mint tavaly. És mint az ábrán is látható, évről évre csökken a bizonyítványszerzéssel próbálkozók száma. Hasonló tendencia mutatkozik az állam által az első nyelvvizsgához adott támogatáskérelmeket illetően: ma mintegy feleannyi első nyelvvizsgázó van, mint amennyi a program meghirdetése utáni években.
Felforgatott nyelvvizsgapiac
A nyelvvizsgapiacot a koronavírus-járvány 2020-as kitörése borította fel, amikor bezártak a nyelviskolák és a vizsgaközpontok is. Ez azokat a végzős egyetemi hallgatókat érintette különösen hátrányosan, akik akkor, azon a tavaszon készültek nyelvvizsgaszerzésre is, hiszen nem volt lehetőségük vizsgát tenni. Ők végül mentességet kaptak a B2-es nyelvvizsgaszerzési kötelezettség alól, amelyet akkor még a felsőoktatási törvény írt elő a diploma feltételeként. Ez visszamenőlegesen is érvényesült, vagyis az előző években nyelvvizsga hiánya miatt beragadt a diplomákat is odaadták. Két év alatt hirtelen 140 ezren jutottak így hozzá az egyetemi végzettséget igazoló oklevélhez.
Nem lényegtelen viszont, hogy ekkortól, vagyis éppen 2020-tól lett volna feltétele a felsőoktatásban való tanulásnak legalább egy B2-es nyelvvizsga. Alighanem ez a magyarázat arra, miért zártak különösen jó évet a nyelvvizsgaközpontok 2019-ben. Antoni Györgyi, az ELTE Origó Nyelvi Centrum ügyvezetője úgy fogalmazott: soha annyian nem akartak nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni, mint 2019-ben; képtelenek lettek volna több dolgozatot javítani.