Képzettársítások idején (Homage ’a Darvas Szilárd)

A Polgári Ellenállás demonstrációja a Szőlő utcában 2025. december 14-én (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)

Az idő igaz,
S eldönti, ami nem az.
(Petőfi Sándor)

Most épp oly korban élünk itt e földön, midőn alig találkozhatunk műalkotással, amely ne valami vérmesen időszerűt ontana a pofánkba. Nincs se remekmű, se fércmunka, ami valamilyen szinten ne vonatkozhatna jelenkorunk egyes vérlázító eseményére, valamely égbekiáltó jelenségre.

Még az a legbugyutább gyerekdal is elevenbe vágó, amelyben egy bociról van szó, aki ugyan tarka, de se füle, se farka, vagyis épp olyan, mint elfajzott közéletünk. A dalocska harmadik sora pedig egyenesen komoly sorskérdést érint, mivel fölvetődik benne, hogy akárcsak 800 000 honfitársunk, esetleg ne hagyjuk-e itt mi is ezt az egész hülye rendszert, és egyelőre menjünk oda lakni, ahol tejet kapni.

Szintén felötlött fejemben az ismert magyar műdal (amely valóban magyar, de a szerző nem a Péter, hanem Ferenc, a Lehár és Vincze Ernő, az Innocent), s amelyet hallgatva, hogy tudniillik „deres már a határ, őszül a vén betyár”, azonnal csakis egyvalakire gondoltam. Azt ugyan nem tudom, és nem is érdekel, ránéz-e még időnként a fehérnép, de a következő sor hallatán sejtés csiklandoz, hogy szerintem a lelke mélyén már ő is egyre biztosabb benne: „nem várhat több nyarat”, mert lehet, hogy már tavaszra „senkije se maradt”. Azon meg, hogy legalábbis saját bevallása szerint „egyetlenegy hű társa a szegénység”, még egy ilyen szomorú nótát hallgatva is csak röhögnöm kell.

Csak úgy kapásból jut eszembe a kormányfő kedvenc mulatós nótája kapcsán, hogy április 12-én kiderülhet, netán az egyik fehérvári huszárok ellen mégiscsak nyerhetnek egy másik fehérvári huszárok. Lehet, hogy késő este már ők éneklik a nóta első strófáját: „Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok, jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok, jöttek, láttak, győztek, sok kislányt megfőztek, jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok!” A másnapra ébredve a másik fehérvári huszárok csapatának meg csak a második strófa marad – ide húzd a fülembe, Gazsi! –, hogy aszongya: „jó reggelt kívánok, elmentek a fehérvári huszárok, jó reggelt kívánok, elmentek a fehérvári huszárok”. Való és tényszerű, hogy „erre-arra jártak”, és hogyha csak tehették, „selyemágyban háltak”, de épp ezért „jó reggelt kívánok, elmennek a fehérvári huszárok!”

Íme a bizonyság: ahová nyúl az ember, minden esemény mellé jut egy képzettársítás.