Iránban az elmúlt hetekben ismét utcai tiltakozások zajlottak. A megmozdulásoknak halálos áldozatai is voltak, egy ideig pedig az is felmerült, hogy a feszültség nemzetközi szintre emelkedik, és az Egyesült Államok is beavatkozhat. Mára azonban a tiltakozások elcsendesülni látszanak, a világ figyelme pedig – ahogy korábban már annyiszor – lassan elfordul az országról.
Ez a látszólagos nyugalom azonban nem jelenti azt, hogy a kiváltó okok megszűntek volna. A háttérben ugyanazok a gazdasági és társadalmi feszültségek halmozódnak tovább, amelyek Iránban időről időre újabb tiltakozási hullámokat indítanak el. A külső szemlélő számára ezek a megmozdulások gyakran egységes politikai lázadásnak tűnnek, valamilyen rendszerváltó kísérlet előszelének. A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint azonban ez az értelmezés félrevezető lehet.
A tiltakozások mögött nem egy világos ideológiai alternatíva áll, hanem az életszínvonal folyamatos romlása. Csicsmann László, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója úgy véli, hogy a tiltakozások sokkal inkább egymásra rakódó frusztrációk kifejeződései: romló életszínvonal, beszűkülő lehetőségek, és az az érzés, hogy az emberek egyre kevésbé képesek befolyásolni a saját életüket.