Hifi

Ferenc idősebb orvos kollégám volt a belgyógyászati osztályon, évtizedeken át egymás mellett ültünk a napi orvosértekezleten. Tudtuk, nemcsak zenekedvelő, hozzáértő hifirajongó is, remek készülékei vannak, jártas minden új elektronikai trendben. A kórházban sokan kérték tanácsát, különleges tudásának híre volt. Látva érdeklődésemet, meghívott; gyere el hozzánk, ámulni fogsz. Feri komoly nyugati márkákból építette fel berendezését (ezt a hifisek egymást közt cuccnak mondják), rezgéscsillapított állványra rakta, már a látvány lenyűgözött. A hangzás nemkülönben.

Csajkovszkij Olasz capriccióját hallgattuk, meg Rolling Stonest. A hangsugárzók is újak, Dániából – büszkélkedett Ferenc. Plusz egy mélynyomó. Hogyan jutsz ezekhez hozzá? – kérdeztem. (Akkortájt, a hetvenes években Magyarországon a boltokban csak csehszlovák, NDK-s és hazai darabokat kínáltak). Ferenc azt mondta, ez bonyolult, ne menjünk a részletekbe, ezt ő megoldja, ne kérdezzem. Legyen elég annyi, akadnak lehetőségeim – tette hozzá. Nyilván a külföldi bakelitlemezek ugyanezen az útvonalon érkeznek – mondtam. Nyilván – ismételte Feri sejtelmesen.

Amikor Ferencnek itthon vásárolt Supraphon lemezjátszómról és erősítős, magyar Orpheus sztereó rádiómról beszámoltam, melyhez két hazai böhöm hangfal csatlakozott, elmosolyodott; na, igen, végtére szól ez mind.

Kétségtelen jele volt bizalmának, hogy a HiFi magazin néhány korábbi példányát kölcsönadta. Biztatott, mélyüljek el kicsit a dolgokban, ez irányú tudásom szerinte egyáltalán nem volt méltó korábbi zenei tanulmányaimhoz. Első szakvizsgámra készültem, Ferenc elektroakusztikai ismereteit nem tudtam volna utolérni, mégis szakítottam rá időt, hogy a szaklapokat átnézzem. Ennél többre nem jutottam. Ferenc különleges készülékeit látva elhatároztam, lesz egyszer nekem is.