Bő két hét telt el a 2026-os esztendőből, és aligha kell magyaráznom a kedves Olvasónak, mivel kéthetente jelennek meg a lapban az írásaim, ennyit kellett várnom, hogy az elém toluló számtalan témából válasszak egyet, azt kibontsam, és az azzal kapcsolatos véleményem megosszam.
Mielőtt ezt kibogoznám, kénytelen vagyok visszatérni az óév utolsó lapszámában megjelent publicisztikámhoz. Akik olvasták, emlékeznek rá, szeptember 23-án, nyíltan, névvel, címmel, adataimmal regisztráltam a Gyermekvédelmi Digitális Polgári Körbe, még a jelentkezésem okát is beírtam az adott rubrikába: „azért, hogy hogy együtt kiderítsük, ki az a Zsolti bácsi… benne vagytok?… üdv, bandó”. Semmi jóra nem számítottam, biztos voltam benne, hogy rövid időn belül, akár már 24-én reggel „kirúgnak” a DPK-ból, mondván, mit keres közöttünk, az „egy vérből valók” között ez a hajdani véradó, aki ráadásul még a véradás arca volt egykoron. Nos, nemhogy „nem tettek utcára”, de sorban kaptam az e-maileket, ahogy megírtam, Kocsis Mátétól, Rákay Fülöptől és természetesen Orbán Viktortól is. Mondhatnám, „természetesen” egyetlen sor sem szólt a gyermekvédelemről, minden e-mailben nyakon öntöttek az agymosóvízzel, alig győztem hajszárítóval. Észre sem vettek. Ahogy (gondolom) másokat sem. Beléptetek, s masszává lettetek. Belőletek gyúrjuk a jövőnket.
Baráti köröm döbbenettel olvasta a cikkem, egyikük ezt írta: „…nagyon jó, hogy megírtad, dokumentáltad, csak egy kérdésem van, hogy a fenébe nem vettek észre?” A válaszom: „Hát ez az! Oda se bagóznak! Automatizmus! Vajon ezután is maradok?”