Kétezer-huszonöt volt talán az első év, amikor minden józanul gondolkodó embernek végleg szembe kellett nézni a megcáfolhatatlan ténnyel: a klímaváltozás és a hozzá kötődő felmelegedés valódi, és nem a távoli jövőben fenyeget. Ráadásul még a legborúlátóbb tudósok becsléseihez képest is sokkal hamarabb fordult válságosra nálunk a helyzet, hiszen Közép-Európa és benne a Kárpát-medence a világ legsúlyosabban érintett régiói közé tartozik. Mire számíthatunk, milyen éghajlatú országban fogunk élni néhány évtizeden belül? És hogyan élhetjük mindezt túl? – kérdeztük a klímaváltozás legelismertebb hazai szakértőitől.
Ha az utóbbi évek trendjei folytatódnak (és miért ne tennék), akkor a HungaroMet hamarosan kiadja menetrend szerinti jelentését arról, hogy 2025 volt a legmelegebb év a szisztematikus meteorológiai mérések 1901-es kezdete óta. Így volt ez idén januárban is, amikor az elemzés szerint kimutatták, hogy 2024 átlaghőmérséklete 2,1 Celsius-fokkal haladta meg a 1991 és 2020 közötti átlagértéket. Itt fontos megállni egy pillanatra, és belegondolni, hogy ez a több mint 2 fokos melegedés nem az iparosodott történelem előtti korokhoz képest valósult meg, hanem az alig pár éve átlagosnak számító hőmérsékletekhez képest. A globális felmelegedés nem évszázadok alatt megy végbe, hanem szinte egyik évtizedről a másikra.
Az utóbbi évek egyre aggasztóbb klímahíreibe belefásult ember számára már az is szinte unalmasnak hat, hogy a valaha mért legmelegebb 2024-es év a 2023-as évtől vette át ezt az egyáltalán nem magasztos címet. Zsinórban dőlnek meg a soha nem látott hőmérsékleti rekordok, és egyre kevesebb értelme van „sokéves átlagról” vagy „megszokott hőmérsékletről” beszélni. 2024 februárja hét (7) fokkal volt melegebb az átlagnál – ilyen nagy havi hőmérsékleti anomália sem fordult elő még soha 1901 óta. Az éves csapadékösszegben nem tapasztalható ilyen drasztikus változás. A 2024-es összes leesett csapadék mennyisége 16 százalékkal maradt el az 1991–2020-as átlagtól, az 1901-es szinthez képest ez 4,4 százalékos csökkenést jelent. Ugyanakkor a csapadékösszeg nem ad tájékoztatást a leeső eső egyenletességéről, ami viszont jelentősen kibillent a megszokott kerékvágásból. Ma már alig lehet előre jelezni, hogy mikor várható több és kevesebb csapadék – a felhőszakadások és az aszályok váltják egymást.
Eltorzult évszakok
A klímaváltozás lassan belép a krízisszerű periódusba, és a Kárpát-medence rögtön a frontvonalban találta magát. – Benne vagyunk a közepében. Az északi féltekén sokkal intenzívebb a felmelegedés, részben azért, mert az északi félgömbön több a szárazföld. De a kontinentális területek, például Közép-Európa még ehhez képest is sokkal erősebben melegszik – mondja Goda Zoltán környezetmérnök, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának kutatója. – Ma már minden ember a saját bőrén érzi, hogy nagyon radikális változások indultak el, és ezeket ki is lehet mérni. 1901 óta Magyarországon 1,3–1,5 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet, és semmi jele annak, hogy ez a trend a közeljövőben meg akarna állni. Ezt a folyamatot súlyosbítja a csapadékmintázat radikális átalakulása.