Lehetett volna akár egy virágzó, fejlett hazát is csinálni Magyarországból. Akadt rá eddig csaknem tizenhat év, három év megszakítással kétharmados többség. Koalíciós kényszer nem nyomasztott (a Fidesz és a KDNP csak formálisan két külön párt, egy időben még kettős párttagság is volt), vagyis számos más nyugati többpártrendszerrel ellentétben itt nem kellett koalíciós válsággal szembenéznie a kormánynak. A hatékony, gyors döntéshozatalt még az 1990–2010 közötti liberális politikai rendszerből megörökölt erős miniszterelnöki hatalom is segítette, amit fokozott a 2020-ban bevezetett járványügyi, majd két évvel későbbi háborús veszélyhelyzeti rendeleti kormányzás, amely jelentősen csorbította a parlament hatásköreit, hiszen a kormány a parlament megkerülésével alkothatott jogszabályt, módosíthatta a költségvetést is. A nyugati rendszerekhez képest kevesebb ellenerő, politikai fék keresztezte Orbánék útját.
Ám hiába voltak adottak nálunk a közjogi feltételek, hiába nyílt lehetőség a gyors és hatékony döntéshozatalra, Magyarország mégsem lett fejlett, virágzó ország a NER eddigi uralma alatt. Akadtak jobbacska évek, igaz, de még akkor, amikor a 2010-es években jócskán áramlottak az országba az uniós pénzek és a nemzetközi gazdasági konjunktúra is kedvező volt. Manapság viszont azzal kell szembesülnünk, hogy a környékünkön nemcsak Szlovénia, Csehország hagyott le minket már évek óta, de Lengyelország, Szlovákia és hovatovább már az amúgy költségvetési nehézségekkel küszködő Románia is versenyképesnek tűnik Magyarországgal szemben.