Mit adott nekünk 2025? Igen, persze, tudom, jót is, rosszat is, hisz minden esztendő ekként pereg, csupán a jó és a rossz aránya változik, hol ide, hol oda billentve a mérleg nyelvét, de most nem az a kérdés, hogy nekünk egyesével, hanem nekünk, a magyar társadalomnak összességében. No, akkor így még egyszer: mit adott nekünk 2025? Egyetlen dolgot: a reményt. Méghozzá furcsa reményt.
Bizodalmat, miszerint mégis elindulhatunk egyszerre előre és hátra a szebb múlt és a szebb jövő felé, vissza a polgári Magyarországhoz vezető rögös út startvonalához, hogy onnan építsük a most már nem csupán jelszavakban európai létezésünket. Mily szomorú ez. Mennyi idő, pénz, üdvözlendő szándék, energia, összefogás foszlik semmivé ezzel az újra felrajzolt startvonallal, mert hát a többség tette, amit legjobb képességei szerint tenni tudott, mivel elhitte, hogy mi mindannyian „idelent” és „odafent” ugyanarra törekszünk, ugyanazt a jót akarjuk. Most pedig az újrakezdés reménye megeszi, felzabálja, elemészti mindezt. Másfél évtizedet – vagy tán annál is többet.