Eddig sem titkoltam, 2025. szeptember 23-án névvel, címmel, e-mailcímmel regisztráltam a Gyermekvédelmi Digitális Polgári Körbe. Gondoltam, ha valamibe, hát ebbe talán van értelme, hogy belépjek, ezen a területen bőven akad tennivaló. Természetesen arra is kíváncsi voltam, mi történik egy ilyen digitális körben, vajon miket tesznek, illetve mit nem tesznek azok, akik a kör közepén állnak.
A regisztrálás után rögtön megtudtam, hogy a Kapcsolat: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 1141 Budapest, Bazsarózsa u. 69., Tel.: 489-0880; Fax: 489-0879; E-mail: kdnp [at] kdnp [dot] hu, és hogy az egész rendszer ezen a címen működik: Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség kozpont [at] dpkor [dot] hu.
A kör alapítója Fülöp Attila kereszténydemokrata politikus, aki első e-mailjében már be is mutatta a tagokat. Ezek: Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Király Nóra, az Áldozatsegítő Központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos, valamint Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke. Az alapító főember ezt közölte a terveikről: „Azért hoztuk létre a Gyermekvédelmi Digitális Polgári Kört, hogy szakemberek és felelős állampolgárok együtt dolgozzunk a gyermekek biztonságáért, egészségéért. Tegyünk közösen azért, hogy minden magyar gyermek biztonságos és szeretetteljes közegben nőhessen fel.”
Azóta sok minden történt (semmi érdemleges), még több minden kiderült (csupa érdemleges), azon is elgondolkodhattam, mit jelentenek ezek a szavak: „felelős” (szakemberek és állampolgárok), „dolgozzunk” (a gyermekek biztonságáért és egészségéért), „tegyünk” (közösen), valamint „biztonságos és szeretetteljes közeg” (amelyben felnőnének a gyermekek, ha lenne ilyen közeg).
Más körből valók
Meghallgattam néhány rettenetet meg- és átélt gyermek vallomását, történetét, „természetesen” nem a kör alapító atyái és anyái derítették ki és föl, hanem mások, olyanok, akik más „körből” valók, és máshonnan, más indíttatásból mentek utána, hogy a gyermekvédelmi kör nagy terveket szövő alapítói, valamint az ügyben hazudozó kormányfő és minisztere elé tárják a valóság siralmas mozaikjait, akkor is, ha az állami gondozott gyerekeket nem ők nemzették, nem ők szülték, és nem ők rakták intézetekbe.
Hogy mi történt, illetve mi nem történt eközben a „mi körünkben”?