Szép, napos idő fogadott, amikor október közepén Tállya határába érkeztem. A reggeli köd foszlányai még megültek itt-ott, a szélzugos sarkokban, de a domboldalakon már ragyogtak az aranyló szőlőlevelek. Kívánni sem lehetne jobb időt a szürethez. Ennek ellenére a dűlők között autózva kilométereken át nem látok embert. Mondták is a borászok, mielőtt útra keltem, hogy kicsit elkéstem: legtöbben már túl vannak a szüreten.
– És az aszú? – kérdeztem vissza.
– Sokan már azon is – jött a válasz.
Hol vannak már azok az idők, amikről a hajdani regula szól: „Rég felírta Noé Tokaj hegyormára / Hegyaljai kapás várj Simon Judára”. A hagyomány szerint október 28-án, Simon–Júdás napján kezdődött a szüret Hegyalján. Manapság augusztusban. Az aszúszüret pedig, amely korábban november közepéig is eltartott, ma október derekán már sok helyen véget ér. Pedig én kifejezetten azért jöttem ide, hogy aszúszedőkkel beszélgessek. Végül addig bolyongtam a tályai, mádi és tokaji határban, míg csak összefutottam néhányukkal. Nem volt könnyű dolgom. A legtöbben gyanakvóan méregettek, amikor kérdezősködni kezdtem, és amikor kiderült, hogy újságíró vagyok, hirtelen a sorok túlsó végén akadt sürgős dolguk. Mások lesütött szemmel babráltak valamin, mint a diákok, amikor a tanár a naplót lapozgatja. Névtelenül sem akartak megszólalni.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz! 2
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
Már előfizető vagyok, bejelentkezem!
Csatlakozom
