A javítóintézetek rendőrségi felügyelet alá helyezése nagy figyelmet kapott a nyilvánosságban, de a kormány nem csak erről az egy kérdésről döntött veszélyhelyzeti rendeletben – vagyis az ukrajnai háborúra hivatkozva – parlamenti vita és társadalmi egyeztetés nélkül. Összegyűjtöttünk 2025-ből öt (és még néhány) veszélyhelyzeti rendeletet, amelyek aligha köthetőek össze Oroszország Ukrajna elleni háborújával vagy annak következményeivel. Stánicz Péter ügyvédet, alkotmányjogászt pedig arról kérdeztük: hol vannak az alkotmányos határai a veszélyhelyzeti jogalkotásnak.
Veszélyhelyzetben fordul rá Magyarország a 2026-os választási kampányra: a szomszédos országban dúló háború miatt 2022-ben hirdetett veszélyhelyzetet a kormány, de már a 2020-ban kezdődő koronavírus-járvány ideje alatt is jórészt járványügyi veszélyhelyzet állt fent. A különleges jogrend széles jogosítványokat ad a kormánynak, hogy eltérjen a törvényi rendelkezésektől és rendkívüli intézkedéseket hozzon, amit jellemzően veszélyhelyzeti rendeletekben tesz meg. Ez 2025-ben sem változott – ahogy az sem, hogy a kormány olyan kérdéseket is így szabályoz, amelyek nem, vagy csak nagyon esetlegesen kapcsolhatóak össze az ukrajnai háborúval és annak következményeivel.
A kormány továbbra is csak a háborúval összefüggő kérdésekben élhetne a rendkívüli felhatalmazással, ezt azonban a gyakorlatban senki nem ellenőrzi. E felett az Alkotmánybíróság gyakorolhatna kontrollt. Hogy élne-e Magyarország legfelsőbb bírói testülete ezzel a jogával, azt voltaképpen nem lehet tudni, mert nem érkeznek olyan beadványok az Alkotmánybírósághoz, amelyek a veszélyhelyzeti jogalkotást kifogásolnák, és ezzel állásfoglalásra késztetnék őket. Egy korábbi alkotmánybírósági határozat pedig azt sejteti, hogy a testület akár ki is hátrálhatna a kínos kérdésből.
Összegyűjtöttünk 2025-ből öt (és még néhány) veszélyhelyzeti rendeletet, amelyek aligha köthetőek össze Oroszország Ukrajna elleni háborújával.
1. Családtámogatást kapott? A háború miatt utólag is értesülhet arról, hogy milyen jól járt
Nem kapcsolódik a szomszédos országban zajló háborúhoz, ráadásul tájékoztatásnak sem igazán nevezhető az a kormányzati tájékoztatás, amelyet a három gyermekes anyáknak járó adómentességet igénylő adófizetők kaptak meg a Nemzeti Adó-és Vámhivataltól. Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett levelet ugyanis azután kapták az érintettek, hogy már megigényelték a családi adókedvezményt, tehát már nem volt szükségük tájékoztatásra arról, hogy adómentesek lesznek.
A levélről korábban a Hvg számolt be, az így kezdődik: „Örömmel értesültem arról, hogy Ön is igényelte a háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó alanyi adómentességét.” Vagyis azt bevallottan olyan érintettek kaphatták meg, akik a kiküldés időpontjában már igényelték az adómentességet. A levél ezen túlmenően sem tartalmaz új információkat a kedvezményekkel kapcsolatban. Mindezt – az indoklás szerint – a szomszédos országban zajló háborúra hivatkozva hajtotta végre a kormány. Egy veszélyhelyzeti kormányrendelet ad felhatalmazást a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnak, hogy kormányzati tájékoztatás céljából az adózók elérhetőségi adatait kezelje.