Akkor én már fél lábbal az új munkahelyemen voltam, de megállapodás szerint még én szerkesztettem a Harmonia cælestist. S mivel papíron már nem a kiadónál dolgoztam, a szerzővel lakásomon ültünk össze. Kicsit lámpalázas voltam a látogatásától, főleg amikor végigfutott a tekintetem festésre szoruló nyolcadik kerületi lakásom berendezésén, a gépi szövésű, cserére érett szőnyegen és a szerény, már használtan vett bútorokon, aztán elhessegettem minden fals gondolatot: dolgozni fogunk egy régóta várt kéziraton, és az írót feltehetően a legkevésbé sem érdeklik a bútoraim. Hellyel kínáltam, ő körülnézett, én meg kényszeresen mentegetőztem, amiért a világos színű szekrény mindkét ajtaját tarka matricák és grafitceruzával rajzolt ákombákomok díszítik. „A kislányom… – jegyeztem meg –, de ezekért a bútorokért végül is nem kár.” „Van olyan bútor, amiért kár?” – hangzott a zavaromat feloldani hivatott több mint nagystílű kérdés. Hát például a tieitek, Fertődön, Fraknó várában, Eisenstadtban, volt a nyelvemen, de az utolsó pillanatban szerencsére visszanyeltem a beszélgetést feltehetően rossz vágányra terelő kérdést. „Bizonyos értelemben nincs” – jegyeztem meg halkan, minden meggyőződés nélkül, de legalább nem utalva feleslegesen családjának a múlt homályába vesző régi dicsőségére.
Pedig van olyan bútor, hogyne lenne! Maupassant írja az Egy asszony életében, amikor az ifjú Jeanne először néz körül a szülei által neki rendbe tett tengerparti kastélyban: „A berendezés a legváltozatosabb stílusokat egyesítette. Azok a bútorok álltak itt, amelyekből minden nemzedék hagy néhányat a következőre, s ezek a bútorok a régi házakat kissé múzeummá is változtatják, melyben minden összekeveredik. Gyönyörű fiókos szekrény, csillogó rézverettel XIV. Lajos korából, mellette két XV. Lajos stílusú karosszék, rajtuk még az eredeti virágcsokros selyemhuzat. A rózsafa íróasztal farkasszemet nézett a kandallóval, melyen gömbölyű üvegbura alatt empire óra állt.”
A lakberendezők jól tudják, amit Maupassant csak úgy megemlített: hogy a különböző korok eltérő stílusai jól megférnek egymás mellett. De kell valamilyen rendezőelv, és ott, akkor meg is volt: a nemzedékek egymásra hagyták a bútorokban, berendezési tárgyakban megtestesült értékeiket. A háborúk nyomán teljes tulajdoni átrendeződéseket teremtő XX. század az egymásra hagyományozódó értékeknek ezt a világát teljesen felborította. A modernség gagyi változata idején, a szocializmus kezdődő konszolidációjának éveiben, azaz amikor már nem voltak idehaza politikai okból kivégzések, minden régi bútor kispolgárinak számított, amit tűzre kell vetni. Ez meg is látszódott az akkori lakásokon. Jött a rémes kagylófotel, a fényesre polírozott Varia bútor, majd a koloniál, amely a „legyen mindenki szegény” országában a kicsikét gazdagabbak titkos vágyának megtestesülése volt a polgári lét iránt.
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz! 2
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
Már előfizető vagyok, bejelentkezem!
Csatlakozom
