Feszítő az ellentét, ami látható az egyes közvélemény-kutatások és a miniszterelnök mostani nyilvános beszédei között. Ha a nem kormánypárti közvélemény-kutató cégek jól dolgoznak, akkor csak a Fidesz vereségének a mértéke a kérdéses, de a kormányváltás semmiképp. A 21 Kutatóközpont által a biztos pártválasztó szavazók körében mért tizenhét százalék pontos előny a Tisza kétharmados parlamenti többségével kecsegtet – ezek szerint már csak pár hónap, és Orbán Viktor kormányfőségének vége lesz. Minden ok megvan az aggodalomra – vagy mégsem? A kormányfő beszédeiben, interjúhelyzetekben magabiztosnak, kedélyesnek, mosolygósnak tűnik. Lehet erre mondani, hogy egy 37 éve a politikában lévő személy nagyon jó színészi képességeket tud magára venni, és tetteti a nyugalmat, valójában azonban „pániküzemmódban van a Karmelita”, ahogy azt Magyar Pétertől többször is hallhattuk. Mint ahogy azt is gúnyos kacaj kísérte a Tisza oldaláról, miszerint a Fidesz kampánycsapata még arra sem volt képes, hogy időben lefoglalja az új fideszes szlogennek megfelelő biztosvalasztas.hu domainnevet. Így a Tisza tette ezt meg helyette, így a honlapon most az olvasható a Fideszről, hogy „biztos, hogy tönkreteszik a gyermekvédelmet”. A Fidesz központjában kiabálás is volt a malőr miatt, ezt is megtudhattuk Magyar Pétertől, mire ők megköszönték Magyarnak, hogy helyettük is reklámozza a „biztos választás” kampányszlogent.
Hogy valóban van-e riadalom a Fidesz központjában, azt nyilvánosan ez idő szerint nem lehet tudni. Annyi viszont látszik, hogy a kormánypárt és a kormány kampányának immáron kirajzolódtak a főbb irányai: háború és béke, karakterharc, valamint a jóléti intézkedések reklámozása.